Ki a faszagyerek (2005)

Ki a faszagyerek online

Egy igazán kemény rendőr és egy nem éppen a hősiességéről híres és bátor legényről szól ez a történet. Míg az utóbbi szereplő csupán csak egy fogászati kellékeket bemutató előadásra készül, addig a másik egy fegyverkereskedő csoportot akar lefülelni. Azonban a balszerencsének köszönhetően az útjuk keresztezik egymást. Sőt egymás nélkül már nem is tudják teljesíteni a bátor és harcos rendőr küldetését. Éppen ezért közös erővel vagy inkább küzdelemmel indulnak a bűn útjába. Azt mindketten tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk, de azt még nem is sejtik, hogy mindeközben még a rendőrség is figyeli őket.

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD feliratra)

Megosztás

Drágám most mi mentünk össze (1997)

Drágám most mi mentünk össze online

A nagy sikerre való tekintettel az első rész a Drágám a kölykök összementek film után született meg ez a hasonlóan kiváló családi vígjáték. Mint ahogy korábban itt is számos problémát és gondot okoz, ha az ember olyan ici picire zsugorodik, hogy még egy egyszerű keresztespók is sokkal nagyobb nála. Bár Wayne Szalinski ígéretet tesz feleségének, hogy soha többé nem használja a zsugorító gépet, gondolja most az egyszer kivételt tehet, mivel szeretné titokban megtartani a felesége által gyűlölt Tiki- Muki szobrot. Persze egyértelmű, hogy a küldetés sikertelenséggel és számtalan megpróbáltatással zárul.

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Frédi és Béni avagy két kőkorszaki szaki (1960)

Frédi és Béni online

Ennek a barátságos kis rajfilmsorozatnak köszönhetően egy kicsit visszatekinthetünk a múltba, egészen pontosan a kőkorszakba. Frédi és Béni avagy a két kőkorszaki szaki történetei szinte már mindenki számára ismerősek. A rajzfilm egyik nagy különlegessége más hasonló mesékkel ellentétben, hogy itt a kommunikáció vagy más néven a beszéd verselve történik. Talán ezzel akarták a gyerekeket a versek előnyeire tanítani, vagy csupán egy verseket túlzottan imádó rendezőnek köszönhetjük ezt az egészet? Végül is ez teljesen mindegy egy a fontos, hogy ha nevetni akarunk, akkor már tudjuk, hogy mit kell néznünk!

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Szellemjárás (2007)

Szellemjárás online

Most őszintén, te hiszel a szellemek létezésében? Ha igen most még jobban be fogjuk neked bizonyítani, ha még nem ezt a dokumentumfilm sorozatot neked is meg kell nézned. Ezekből kiderül, hogy mikre is képesek a túlvilágról érkező sajnálatos módon olykor kegyetlenül gonosz szellemek. Előfordult, hogy egy nemrégiben új házat vásárolt család életét borították fel annyira, hogy a végén kénytelen voltak elmenekülni a házból, míg másoknál az egyik családtag viselkedése borul fel teljesen. Hidd el miután megnézed ezeket a filmeket utána számodra is bizonyos lesz, hogy vannak dolgok melyeket békén kell hagyni!

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Dumaszínház (2008)

Dumaszínház online

Nevetni kell és fontos is! Erre nem is lehetne alkalmasabb lehetőséget találni mint a Dumaszínházat. Aki nem tudná ez egy több részből álló folyamatosan humort, humorra halmozó stand up comedy sorozat. A humoristáknak köszönhetően a nézők garantáltan elfelejtik az összes gondokat és problémákat és teljesen a szórakozásé lesz a főszerep. Javasoljuk, hogy te is érezd jól magad Kiss Ádám, Aranyosi Péter, Hatházi László, Kovács András Péter, Dombóvári István, Jekob György és Jankovics Péternek köszönhetően!

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

6:3 avagy játszd újra Tutti (1998)

6:3 avagy játszd újra Tutti

Nincs olyan drukker, aki ha lehetne ne szeretne utólag részt venni a híres Angol- Magyar focimérkőzésen. Főhősünk, Tutti már korábban is szívesen visszament volna az időben, hogy egy korábbi rossz tippjét kijavítsa. Talán most sikerült neki, vagy csak a képzelet szüleménye, mikor rádöbben, hogy 1953-ban találja magát? Ráadásul egészen pontosan a mérkőzés napján, nem sokkal a start előtt érkezik meg ebbe a világba. Ő már tudja az végeredményt, míg sok drukker még csak sejtheti és tippelhet, hogy mit hoz ez a nap. Vajon kihasználja az általa biztosra vehető információkat, vagy megőrzi ezt titkot?

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints a ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Nicsak, ki beszél? (1989)

nicsak

Gyereket felnevelni nem könnyű, főleg nem egyedülálló anyaként. Mollie ugyanis teherbe esett főnökétől, aki meglepő módon nem vállalja az apaságot, és e miatt a kis félrelépés miatt, nem fogja otthagyni feleségét. Ezért amellett, hogy neveli kisfiát, apát is keres mellé. Ez viszont nehezebb mint gondolná.  Amire azonban nem gondolt, hogy amit keresett végig ott volt az orra előtt. A bolondos, kicsit trehány taxisofőr. A film által nyújtott jókedvhez hozzájárul, az is, hogy a baba gondolatait hallja a néző, ami által a film kedves, aranyos és vicces lesz.

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Richie Rich – Rosszcsont beforr (1994)

richierich

Richie Rich egy gyerek, akinek szülei vagyonos emberek. De nem is akármennyire. Szó szerint megvan mindene. Saját vidámpark, McDonald’s, magániskola, komornyik. Amire csak vágyik, megkapja. De nem lehet mindent megvenni. Gazdag családból származni mégse olyan könnyű, ahogy azt hiszik, nincsenek igaz barátai, mert mindenhonnan kinézik azt, akinek megvan mindene.  Azonban ha az embernek sok pénze van, annak ellensége is. Szüleit megpróbálják megölni, Richiet meg bérgyilkosok üldözik. A srác élete fenekestül felfordul, de kalandos útja során, végül igaz barátokra lel.

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Reszkessetek betörők 2 (1992)

reszkessetek2

A balhés McCallister család ismét kiruccan egy karácsonyi vakációra. A tőlük megszokott módon ismét kapkodás és rohanás van, és az utolsó pillanatba érnek oda gépükhöz. Ebből adódóan ismét bekövetkezik az, amitől tartottak. Kevin elkeveredett, és megint külön tölti a karácsonyt családjától. Véletlenül egy New Yorki repülőre szállt fel. Szerencséjére nála maradt apja tárcája, így szálással és étellel nem lesz probléma, és a füllentésben is profi. Ezt a kis vakációt sem bánja, de nyugalmát ismét csak két régi cimborája zavarja meg, akik megszöktek a börtönből. Vajon ezúttal is sikerrel jár?

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Reszkessetek betörők! (1990)

reszkessetek

Senki se szeretett otthon maradni egyedül gyerekkorában, akár csak egy órára is. Kevinnek azonban minden álma beteljesült, mikor a család elutazott Párizsba, de őt véletlenül otthon hagyták. Egy percet sem bánkódott, ez neki felért egy külföldi utazással. Azonban nem sokáig élvezhette ki az egyedüllétet, mikor is két ügyefogyott betörő szemelte ki családja otthonát. Nem rezelt be, mindenre felkészült, csapdát állított nekik, ők meg mindenbe belefutottak. De vajon sikerül megmenekülni tőlük, és elkergetni őket?

MEGNÉZEM (A jobb sarokban kattints ” SKIP THIS AD ” feliratra)

Megosztás

Powered by WordPress | Designed by: Video Games | Thanks to stadtrundgang berlin, seo services and seo